Ellenállni a globális hullámverésnek

A közelmúltban a Vajdaságba vezetett utam. A magyar tehetséggondozás határokon átívelő feladatával foglalatoskodva jutottam el Adára is. E település Zentától délre, a Tisza partján terül el. Furcsa fintora a sorsnak, hogy e kisváros két olyan alakot adott hazánk történelmének, akinek szellemi értékrendje és hagyatéka élesen szemben áll egymással. Az egyikük politikus, és Rákosi Mátyásnak hívták, a másikuk pedig nyelvész, Szarvas Gábor.

Ha a huszadik század nyomorúságaiért felelős Rákosira tekintünk, vele az érdemtelenség felemelkedését, a nemzeti érzülettől való módszeres viszolygást és a társadalom hagyományos kötőerejének szét­verését azonosíthatjuk. A fél évszázaddal korábban született Szarvas Gáborra nyelvvédőként, a magyar nyelvművelés megteremtőjeként, az anyanyelvi kultúra elszánt védelmezőjeként emlékezhetünk. Rákosi a határokat feloldó – közben a társadalmat mégis osztályhatárokkal szétszabdaló –, nemzetközi kommunizmust képviselte, Szarvas Gábor pedig egész életútja során a nemzeti egységért küzdött a nyelv erejével. Tudta és hirdette, hogy a nyelv gondolkodásmódot kódol, illetve hogy az anyanyelv művelése és fejlesztése egy nemzet művelését és fejlesztését jelenti. Szavaink, szószerkezeteink a világról alkotott morális és kulturális képünket tükrözik.